Menüpontok
Kosár

Elállási feltételek

Elállás joga

A távollevők között kötött szerződésekről szóló, 45/2014. kormányrendelet szabályozása értelmében a jelen pont rendelkezései kizárólag a fogyasztónak minősülő vásárló esetében alkalmazhatóak.
A fogyasztó a megrendelt termék kézhez vételétől számított 14 munkanapon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől, visszaküldheti a megrendelt, bontatlan csomagolású terméket.

Amennyiben a fogyasztó él elállási jogával, úgy ezt az üzemeltetővel egyértelmű írásbeli nyilatkozatban köteles közölni (postán ajánlott tértivevényes küldeményben, vagy e-malben) 
Az üzemeltető az elállási nyilatkozat kézhezvételét követően 3 napon belül köteles azt visszaigazolni a fogyasztó felé. A fogyasztó elállása esetén a megrendelt terméket köteles elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül az üzemeltetőnek visszaküldeni. A visszaküldés költsége a fogyasztót terheli.
Amennyiben a fogyasztó elállási jogát gyakorolja, úgy az erre vonatkozó nyilatkozat kézhezvételét követő 14 napon belül köteles az üzemeltető a fogyasztónak az általa teljesített fizetéseket visszatéríteni. Ez alól kivétel, ha a fogyasztó olyan fuvarozási módot választott, amely többletköltséggel jár, és amely a szokásos fuvarozástól eltérő. A szolgáltatónak a visszafizetési kötelezettségét mindaddig nem kell teljesítenie, amíg a szolgáltatott terméket vissza nem kapta, vagy amíg a fogyasztó hitelt érdemlő igazolását a termék visszaküldéséről nem kapta meg. A két időpont közötti eltérés esetén az üzemeltető a korábbi időpontot kell, hogy figyelembe vegye.
Üzemeltető követelheti a fogyasztótól a nem rendeltetésszerű használatból adódó anyagi kár megtérítését. Ezért kiemelten ügyeljen a termék rendeltetésszerű használatára, ugyanis a nem rendeltetésszerű használatából eredő károknak megtérítése a fogyasztót terhelik. 
A csomag cégünkhöz történő beérkezését követően, videó kamerával rögzítésre kerül a csomag kibontása, illetve a visszaküldött termék megvizsgálása. Erre az esetleges későbbiekben történő félreértések elkerülése végett van szükség. (például, hogy a visszaküldött termék sérült, vagy hiányos volt)

Nem illeti meg a fogyasztót az elállási jog:.
- Olyan termék esetén, melynek ára a vállalkozás által nem irányítható pénzpiaci mozgásoktól, ingadozásoktól függ.
- Olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet kifejezetten a fogyasztó kérésére, az ő által szabott igények alapján egyedi kérésének megfelelően került előállításra,
- Olyan termék esetében, amelynél a fogyasztó kifejezett kérésének tesz eleget az üzemeltető sürgős javítási, vagy karbantartási munkáknál

Az elállás jogát 14 munkanapon belül gyakorolhatja.  Saját fuvareszközzel a termékeket 1211. Budapest Szikratávíró u. 5. sz. alatti telephelyre tudják visszaszállítani.

A  visszáru kezelési költsége nettó 5 000 Ft,  + nettó 15 Ft/kg. Sértetlen, bontatlan, idegen feliratok nélküli, tiszta csomagolású fagykár mentes terméket áll módunkban visszavenni, illetve csak és kizárólag a számlán szereplő teljes mennyiséget. 

Cookie figyelmeztetés
Ebben a Webáruházban a felhasználói élmény javítása miatt sütiket használunk. Az oldal böngészésével elfogadod cookie-k használatát!